Ha túlélésről van szó az emberek többségének egyből a kés jut eszébe. Nemhiába közismert a Rambo-kés kifejezés, mely ennek az eszköznek elbagatelizálása véleményem szerint. Hogy mit tud egy jó túlélőkés: mindent. Egyaránt használható precíziós munkára (kis méretű vágások, szalonnázás) illetve nagy erőkifejtést igénylő tevékenységek segítésére, mint a fahasítás, gallyazás, feszítés stb.
Ahhoz, hogy egy mindenre alkalmas multitoolt hozzunk létre, kompromisszumokat kell kötnünk mind forma, mind méret és egyéb paraméterek tekintetében is. A kés nem lehet túl nagy, ami előny a favágásnál, darbolásnál, hasításnál, hiszen a cél az, hogy egy túrázás, vadkempingezés során mindig a kezünk ügyében legyen. Masszív anygból kell készülnie, hiszen egy örök darabot szertnék létrehozni, ugyanakkor nem szabad túl nehéznek lennie a fentebb leírt okok miatt.
Sok fejtörést okozott, hogy alkalmazzak-e fűrészfogazást az élen, vagy a háton. Végül elvetettem ezt a kialakításmódot, hiszen ha az élre helyezem el, akkor annyival kevesebb a hasznos vágóél, amit mindenképp szerettem volna elkerülni. A kés hátán sem tartottam szerencsésnek, mivel ha precízebb munkáknál (pl. tollas ág készítése tűzgyújtáshoz) a kés hátát akarom nyomni hüvelykujjammal, akkor az mindenképpen akadályozó tényező lesz.
Az nem volt kérdéses, hogy a pengét alkotó acél anyag folytatódik a markolat teljes hosszában, hiszen így érhető el a legnagyobb szilárdság, melyre szükség lesz használat közben.
A kés élét konvexnek, azaz domborúnak képzelem, mivel ennél az éltípusnál sok anyag marad a penge mögött, ami jobb éltartást biztosít.
Az alapkoncepcióban ezekre a paraméterekre figyeltem, melyeket a későbbiekben is megtartottam.
